Az biztos, hogy személyiségünknek több oldala van. Esetemben többek között a tanító, a segítő, a tanácsadó, az anya, az utazó, a nőci simán megfér egymás mellett, de létezik bennem egy művészlélek aki folyton alkot valamit. Az alkotás megnyugtat, ilyenkor flow-ban vagyok. Ennek az énemnek a születése vicces módon egy szülőszobához kapcsolódik. Történetem az anyává válásommal egyidőben kezdődött. Valamikor réges-régen Egyetlen Kislányom és az alkotói szenvedélyem egyszerre láttak napvilágot…. hol máshol, mint egy kórházban. No ez nem egy csöpögős történet….arról van szó, miközben a látogatók, kényeztető dolgok sokaságát hozták nekem, több ilyen-olyan magazinnal együtt kezembe kaptam a ma legnagyobb magyar DIY magazin első, induló számát, a PRAKTIKA újságot. Itt kezdődött minden. Ott benn a kórház falai közt egyre lelkesebben forgattam az újságot. A „csináld magad” tartalom, a sok-sok kreatív ötlet teljesen magával ragadott. Ez az óriási löketű inspiráció kezdte el táplálni bennem az alkotás iránti szenvedélyem akkor még apró csíráját. Bár a különböző művészetek felé való vonzódásommal már korábban szembesültem, hiszen már tiniként is rajzoltam és ruhákat terveztem, no meg a konyhában is próbálgattam a szárnyaimat, de ekkor valami új, valami igazán kreatív életszemlélet tárult elém. Vitathatatlan hogy az alkotás és az anyaság is hatalmas női energiákat szabadít fel. Talán nem is volt véletlen ez az időzítés és párhuzam. Akkor, ott életem egyik legizgalmasabb szakasza vette kezdetét.
Mindenféle megfelelési kényszeremnek engedve a művészi vonalat kissé félre tolva, egy munkaerőpiaci szempontból kiszámíthatóbb pedagógiai foglalkozást választottam. Rendkívül vonzott a nevelői munka, a gondoskodói szerep, majd később az egészségfejlesztés. Láttam benne perspektívát, kreativitás szempontjából kiteljesedési lehetőséget. A tanulmányaimat végig család mellett folytattam. Igazi kihívás elé néztem, ami nagy családi összefogást és logisztikát igényelt. Hosszabb fejezetek következtek munka fronton: speciális pedagógiai feladatok középiskolások körében, egészségfejlesztés prevenciós, ill. szociális területen és a tanácsadói munka sem maradt ki a repertoárból. Mindig tudtam, hogy az ötleteimet, egyszer majd meg szeretném mutatni valamilyen formában erre mindig is szántam időt ha szerencsém volt a munkahelyeimen is előrukkoltam vele, ha nem akkor a szabadidőmben igyekeztem azokat megvalósítani. A Sókerámia szakköröm indítása volt az első próbálkozás egy számomra oly kedves iskolai munkahelyemen.
Jött a rajzfilm figurás falfestés gyermekszobákba, arcfestés, csillámtetoválás, gyermekhenna, egyszer kismamáknak pocakfestés próbálkozásom is volt. De komolyabb „másodállásként” a nagy szerelem a saját kézműves táborom, és a kézműves foglalkozásaim (workshopjaim) elindítása, volt a Kreál-Lak, amelynek egyik specialitása a környezettudatos jellege. Itt szívtam magamba azt az életörömöt, amit ilyen minőségben csakis a játékos kedvű gyermekek közelsége adhatott.
Mindezzel egyidőben szabadidőmben folyamatosan barkácsoltam, családomat és a barátokat hamarosan elhalmoztam az alkotásaimmal. Otthon szinte nem fértem el a kész „művektől”, na és az alapanyagoktól. Még a csilláron is helyet követeltek az új „családtagok”. Itt egy virágbox, ott egy textil ékszer, amott egy gyöngykokárda vagy decopage-olt díszdoboz, sókerámia koszorú. Győzködtem magam- ez nem káosz, nem zűrzavar csak egy életforma, de hiába – a családi anarchia közeledni látszott. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, ezért gondoltam arra, itt az ideje kipróbálni magam különböző kézműves vásárokban, vele párhuzamosan az online értékesítésben.Összességében sok-sok év kellett ahhoz, hogy kibontakozhasson bennem az a feszítő kreativitás, amelynek eredménye az lett hogy idővel 2019-től ékszer tervező ö is kipróbálhattam magam.A sok technika, amelyet megtanultam a kézművesség terén az évek alatt, igen a szívemhez nőttek, de talán az ékszerkészítés lett az amelyet profi szintre fejlesztettem. Méghozzá a kávékapszulából készített ékszerekkel való „varázslat”. Az egész ténykedésben van egy plusz adalék, ami a számomra nagy érték és ez a környezettudatos szemlélet. Saját márkám lett (Bettinstyle). Zajlott az élet: saját webshop, modellek, fotózások és social media-üzleti oldalak, design vásárok, alkotói pályázatok, médiamegjelenés, felkérések.
Ekkorra elérkezett a nagy pillanat, a hobbim immáron hivatalosan is a munkám/főállásom lett. Az igazi kihívás az volt, hogy munkaként is olyan élvezetet jelentsen, mint szabadidőtöltésként. Ez bevallom, kezdetben egyáltalán nem ment. Tudtam, hogy ez az út nem lesz csupa móka-kacagás, és azt is, hogy kemény munka és nagy nyomás lesz az útitársam a jövőben, amihez elsősorban kitartás szükséges, de azt nem gondoltam, hogy ez az erős törekvés megölheti az alkotás örömét. Begörcsöltem attól, hogy üzletasszonyként viselkedjek egy olyan területen, ahol szükséges az önfeledtség, a szabadság megélése. Nem tudok elmélyülten alkotni vagy éppen teljes valómmal a foglalkozásaimra koncentrálni, ha folyton a számokra kell figyelnem akár marketing akár pénzügyi szempontból.
Nagy csalódásomra bennem nem alakult ki a szükséges egyensúly. Ahhoz hogy üzleti szempontból eredményesebb legyek rengeteg kompromisszumot kellett volna kötnöm, amire művész lelkem nem volt hajlandó. Így mára maximum hobbiállásnak tekinthetem az alkotást.
Ugyanis egy idő után megállt a lendület.
Mindkét területen hátra léptem egyet (akkor még a Kreál-Lak projekt a táborok és a workshopok is zajlottak szintén vállalkozói keretek között) Ez a lépés egy sok összetevős folyamat eredménye amihez hozzájárultak mind a gazdasági válságok, a covid, az oktatási rendszer válsága, de talán csak simán egy küldetésnek lett vége. Eljött az ideje a fájdalmas de minden szempontból szükséges elengedésnek, ami nem tudni most, hogy mennyire átmeneti. Hiszem, hogy mindig vár valami új. Egy idő után mind vágyunk új kihívásokra. Ezt el kell fogadni.
Visszatekintve mondhatom egyes elfoglaltságok, projektek egy üresség betöltésére hivatottak talán. Pl veszteségek vagy új élethelyzet kialakulása esetén. És most eszembe jut a gyermek elengedése is egy pont ilyen roppant nehéz feladat.
Visszakanyarodva a kezdetek személyes momentumához, azt hiszem, hogy ez a fotó tökéletesen megragadja azt a pillanatot, amit az alkotáshoz fűződő érzéseim rajzolnak az arcomra. Ugyanakkor erősen láttatja a párhuzamot az anyasággal, amely a leválás kapcsán éppen abban az időszakban volt átalakulóban, amikor a kép készült. A fotós szerint úgy ölelgetem a kapszulákat, mintha a gyermekem volna… és nem is tudta mennyire igazat beszél
Sokat dilemmázok azon, hogy talán megkérdőjelezhető az a szálló ige, hogy „csináld amit szeretsz és soha többé nem kell dolgoznod” Nem biztos, hogy jó ha a hobbijából az ember munkát csinál. Észrevétlenül eltűnhetnek a kapaszkodók, az ami korábban feltöltődést biztosított, az teljesítménykényszerré válhat és oda az örömforrás. Személy szerint sok időre volt szükségem, ahhoz hogy a kreatív energiáim immár újra életre kelljenek és ismét alkotásra buzdítsanak esetleg más területeken is. Akárhogy is, mindig csak félúton vagyunk.
Folyt. Köv. jöhetnek az újabb alkotói kalandok!!!
Ha tetszett az írásom, oszd meg másokkal is!