Kékezz! Úti élmények egy coach tollából – A kezdetek

Mióta is foglalkoztat a túrázás? Azt hiszem felnőttként akkor éledt fel bennem újra az ezzel kapcsolatos kalandvágy amikor 2012-ben először hallottam az El Camino-ról egy előadáson, majd láttam agy filmet róla. Az El Camino vagyis a Szent Jakab út ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt. A mai út Spanyolország Galicia tartományának legnagyobb városába, Santiago de Compostelába vezet. Több útvonal vezet a célhoz, az egyik legnépszerűbb Franciaországból indul. Ma már nemcsak magukat kifejezetten vallásosnak tartó emberek vágnak neki, hanem egyre többen azok is, akik keresnek valamit, keresik önmagukat, keresik különféle kérdéseikre a választ. A rengetek élménybeszámoló a médiából, az ismert emberektől, a szépirodalomból talán már lerágott csont, de én még mai napig nem unom tanulmányozni, nézni, olvasni ezeket. 

Visszatérve a „feléledt” szót használtam a túrázós vágyaimra, mert valójában ismerős a terep, sok emléket őrzök erdei kirándulásokról a gyerekkoromból. Igen zárkózott, félénk gyerek voltam, de valamilyen oknál fogva nem akartam lemaradni a Géczi tanár bácsi által hirdetett vándortáborról, pedig iszonyúan túlléptem vele a kevés változást tűrő komfortzónámat. Ezek a több napos gyaloglások, rendre érintették a Kék túra útvonalát.

2022- ben amikor az életem stílusosan szólva egy nagy útkereszteződésbe torkollott, egyre nagyobb késztetést éreztem arra, hogy addig gyalogoljak amíg meg nem találom a rám szabott, könnyebben meg járható utam. Kezdetben nagyobb séták, kirándulások, majd egyre komolyabb túrák enyhítették a feszültségem, majd elkezdett csiklandozni a gondolat, hogy az OKT (Országos Kéktúra) többet is adhatna mint az útkeresés. Élményekben gazdag elfoglaltság, hobbi, életmód, edzettség, legfőképpen a kényelmi függőség elűzésére is szolgálhat.

Persze már voltak hasonló fellángolásaim, pl. az elkezdett Balaton Camino, ami még mindig folytatásra vár, de ez a félbehagyott célkitűzés nem szegte kedvem, mert tudom a Balaton megvár, ami késik az nem múlik. Azt gondolom a magyar tenger körül bandukolni sokkal védettebb, kényelmesebb mint egy erdőben, távolabb a civilizációtól, és ez nagyon vonz benne. Az OKT – n fennáll egyfajta kiszolgáltatottság, de ami a hátránya az az előnye is. A csendesség, a magunkra való utaltság az, ami leginkább segít a lelassulásban, a dolgok újraértékelésében.

Emlékezetes dátum számomra az indulás napja. 2023. január 6. Vízkereszt vagy amit akartok…… Abszolút spontán történt a dolog. Eredetileg év eleji pihenőnek szántam egy hévízi feltöltődést némi egészségügyi probléma miatt, de hamar meguntam a láblógatást, a szaunázást, a kirakatnézegetést és izgalmasabb terápiára vágytam. Hirtelen betódult az agyamba az összes kéktúrás fantáziám. Miért is ne most? Mikor, ha nem most? Őrült újratervezésbe fogtam. Ha más spéci öltözék nem is, de a legfontosabb a bejáratott túracipőm velem volt (alapszabály, hogy mindenhova úgy hurcolom magammal, mint más a sminkkészletét, még vendégségbe is, „sose tudni mint hoz a nap” alapon.) Sőt a kocsiban is van egy állandó túlélőtáska minden vicik- vacakkal pl. turista gázfőző, futó cipő, zokni, zabpehely, öngyújtó, pléd stb.)

Akkor még nem tudtam lesz-e folytatás. Igyekeztem tét nélkül belevágni, nem akartam, hogy kényszerként telepedjen rám az elhatározásom – miszerint néhány év alatt végig járom az 1173 km-t-,- fontosnak tartom, hogy az ember belássa ha nem megy valami, nem kell erőltetni. Szóval ott, akkor Hévízen tettem egy próbát. Elindultam gyalog Keszthely felé. Az OKT útvonala az osztrák határ mellől Írott-kőről indul és Magyarország legészakibb településén Hollóházán fejeződik be. Kékezni nem feltétlenül egyhuzamban a teljes távot teljesítve, nyugatról kelet felé haladva szoktak. Sőt, lehet életre szóló terv, járhatjuk időbeosztáshoz, életszakaszokhoz igazodva, bármilyen irányba haladva, erőnléthez igazítva, tetszőleges távokkal. Én örültem, hogy ezt a könnyű Hévíz-Keszthely útvonalat sikerült választani kóstolónak: sík terep, ismerős, forgalmas szakasz és kicsi a táv is. Nem akartam, hogy egy túl nagy kihívás elriasszon. Így is volt elég: éppen tél volt, váratlanul jött az ötlet, és egyedül vágtam neki, ami igen csak ijesztő ha nem ezt szokta meg az ember.

A pecsételő helyet könnyedén megtaláltam, a Hévízi Tófürdő Deák tér felőli bejáratánál. A túra útvonalon végig kék fehér jelzés vezet végig. Szóba sem jöhetett számomra, hogy GPS-t vagy valamilyen telefonos alkalmazást használjak, ehhez a mai napig ragaszkodom. Attól igazán izgalmas a menetelés, hogy magunk fedezzük fel az irányt, szemünkkel vadul kutatva a pici kis jeleket fákon, oszlopokon. Ahányszor sikerül megtalálni, az annyi dopamin fröccs, boldogság, sikerélmény a szervezetnek Úgy terjed szét bennem, mint a forró csoki az ereimben télvíz idején. Attól is izgalmas hogy sokszor eltévedhetsz ha nem vagy figyelmes, vagy valamilyen karbantartás miatt nem találod a folytatást. Volt boldogság számomra is, amikor felnőtt életem első kéktúra jelzését megtaláltam, ugyanis a legkevésbé ment simán a dolog nem kevesebb mint 25 percig tartott. Első reakcióként sikítani tudtam volna. Hogy tartsam így a tempót? A kis kék pecsételő füzetemben (az Országos Kéktúra Útvonalvázlat és Igazolófüzet, amiben dokumentáljuk a bejárt útvonalakat, és hasznos infókkal is segít) a szakaszadatok között megtalálható a menetidő. Nos rögtön kiderült, hogy esetemben, ez igen csak durva becslés. Ha az első métereken csúsztam 25 percet, mi lesz később? Nyugalom! Nyugtattam magam, minden kezdet nehéz! Mérhetetlen öniróniám van… sokat nevetek magamon, de tényleg, végül most is ez segített.

Mentségemre legyen szólva, Hévízen akkoriban adták át a Tavirózsa tanösvényt, amely körüljárja a tavat. Kedves kis séta, ez. A tó körüli néhány kilométer nagyon izgalmas. Páratlan élmény a gőzölgő meleg vizes patak mellett sétálni, megérinteni a meleg vízcseppeket. Ezt a kis városfejlesztést tereprendezés előzte meg, gondolom vágtak ki fákat, összekuszálódtak az ösvények vagy tudomisén, de a lényeg az, hogy jó pár kék jelzés törlődött. Kutyasétáltató barátnők kíméltek meg a további bolyongástól, így a város széli parkolónál megtaláltam azt a bizonyos számomra első kék jelzést. Végre boldogan neki vághattam az első utamra, Önmagammal.

Az út meglepően ismerős volt, és akkor egyszer csak rám tört a felismerés, hogy én már jártam itt, méghozzá egy kalandos kerékpárút alkalmával. Pár évvel ezelőtt amikor a Balaton kört teljesítettük biciklivel, az első és egyben a legkeményebb Balatonfüredtől Keszthelyig tartó (75 km) napunk után. A kerékpártúra másnapján, ahelyett hogy Balatonberény felé vettük volna az irányt a vasparipáinkkal, Hévízen kötöttünk. Ez a kis plusz kitérő nagyon fájdalmas emlék a fenekemnek, talán azért is vésődött az eszembe ennyire a táj. Különleges látványt nyújtott a két oldalról kísért óriás fasor mintha valamilyen lombhullató fenyőféle lenne. A fák alatt vörös avar borította a földet mindenütt. Gyönyörlött az egész táj.

.